„A cicákkal töltött idő sohasem hiábavaló!”
/ Sigmund Freud /
Szoros kötelék fűz minket a cicákhoz, hiszen oly sok mindenen átsegítenek minket! A FELIWAY 25. születésnapjának alkalmából rengeteg megható történetet kaptunk gazdiktól, amelyben elmesélik, hogyan került hozzájuk kedvencük, mit jelentett nekik a cicájuk a nehéz időkben és hogyan élik mindennapjaikat együtt, boldogan.
Íme tehát 10 történet a cicák és gazdik közötti szoros kötelékről:
Mentett cicák
1. „Elsa nagyon ideges cica volt, amikor hozzám került. Szinte állandóan a hordozójában bujkált. Szép lassan azonban visszatért a bizalma, és újra képes lett arra, hogy kötődést alakítson ki, ami a férjem elvesztése után legalább akkora segítség volt nekem, mint Elsának az, hogy új otthonra lelt nálam.”
2. „Milóval és Foltossal mára elválaszthatatlanok lettünk! Milo egy ragdoll cica, akit egy szaporító karmai közül mentettem ki. A hosszú idő alatt, amit az ápolgatására szántam, végül ő lett az én lelki támaszom! Miután teljesen rendbe jött, úgy gondoltam, hogy egy játszótárs még teljesebbé tenné az életét, ezért magamhoz vettem Foltost is, aki szintén mentet cica. Ő választott ki engem: egyszerűen az ölembe huppant, én pedig nem tudtam ellenállni neki! Nyolc év elteltével még mindig ugyanolyan jó barátok, szinte elválaszthatatlanok egymástól! Csacsognak, együtt barangolnak a kertben, összebújva alszanak velem. A legborúsabb napokon is napfényt hoznak az életembe!”
Amikor a cica választ
3. „Manuela (vagy más néven Marra, Marrita, Marrinelli, Miss Tortelli) még az egyetemen környékezett meg engem. Félénk cica volt, de egy idő után hagyta, hogy simizzem a buskiját. Amikor már ő dörgölte hozzám a pofiját, tudtam, hogy az én társaságomban teljesen el tudja engedni magát. Tartottam tőle, hogy az egyetem körüli többi macska bántaná, ezért inkább magamhoz vettem, és azóta is hűséges barátok vagyunk! Már a munkába is elkísér, ráadásul a zenei ízlésünk is megegyezik, hiszen ő is rajong Lana del Reyért!”
4. „Ropi igazi kis vadóc volt, amikor hozzánk került! Épp új helyre költöztünk egy földszinti lakásba. Kezdetben elég félénk volt, teli volt sebhelyekkel, karmolás- és harapásnyomokkal. Valószínűleg „utcai verekedés” közben sérülhetett meg. Hosszasan ápoltuk őt, de végül teljesen rendbe jött és gyönyörű cica lett belőle, aki határtalan szeretetével teljesen levett minket a lábunkról. Azért neveztük el Ropinak, mert a nyávogása olyan, akár a tűz ropogása.
A fura nyávogása később jól is jött, hiszen egy újabb költözés alkalmával hiába figyeltünk oda rá, mégis eltűnt valahogy. Kétségbeesve próbáltuk felkutatni, de sehol sem találtuk, mígnem meghallottunk valami furcsa zajt. Ropi nyávogása volt az, de először hiába kerestük a dobozok, szekrények között. Végül ropogó, érdes hangja a sütőhöz vezetett minket.
Tudtuk, hogy a cicák szeretnek magasabb helyekre ugrálni, főleg ha idegesek, és Ropi is pont ebben a cipőben járt: felugrott a tűzhelyre, de olyan szerencsétlenül landolt, hogy valahogy beesett a sütő mögé, és csapdába került. Szét kellett szerelnünk a sütőt, de végül kimentettük Ropit, a trauma hatására azonban egy kicsit több időbe telt, míg megszokta az új otthonát.
Kétség sem fér hozzá, hogy a FELIWAY-nek köszönhetően sikerült őt hozzászoktatni az új lakáshoz. Miután bedugtuk a konnektorba párologtatót, olyan gyors és drasztikus javulást vettünk észre Ropi közérzetében, hogy számunkra teljesen egyértelművé vált a készülék hatékonysága.”
5. „Egyszer ellátogattunk egy menhelyre, Arlo pedig egyből kiszúrt minket magának. Kezdetben elég ideges kis cica volt. Pár hétig a cipős szekrényben lakott, de Arnoldnak, a család legifjabb tagjának köszönhetően végül nyugodt és szeretetteljes kis kedvenc lett belőle, aki remek társaságot nyújt.”
Jóban-rosszban, betegségben-egészségben
6. Az alábbi történet titokzatos feladója még a cicája nevét sem árulta el, de ez nem is szükséges ahhoz, hogy megértsük, mennyit jelentett a kis kedvenc jelenléte a gazdija számára, aki egy héten belül elvesztette az édesapját és további négy közeli rokonát a koronavírus miatt. A cicát az unokaöccsétől kapta, ami által új értelmet nyert az élete. A gazdi így fogalmaz: „Ez a cica határtalan szeretettel és rajongással fordul felém. Úgy szeretem, mintha csak a lányom lenne!”
7. „Sás, Fűz, Gyömbér és Viktória az én kis megmentőim! Mindegyikük mentett cica, különböző személyiségjegyekkel és háttérsztorival, de ami mindegyikükben közös, hogy segítettek átvészelni a betegséggel és depresszióval sújtott időszakomat. Ők az én kis családom. Mindig vidáman üdvözölnek, ha hazaérek, és nem is tudom, mit csinálnék nélkülük! Általuk vált a lakásomból igazi otthon, és tényleg úgy gondolom, hogy nekik köszönhetem az életemet!”
8. „A cicám, Indiana és egy igen nehéz időszakban találtunk egymásra: mindketten szívproblémákkal küzdöttünk. Ő segített átvészelni ezt a félelemmel teli életszakaszt: mivel inkább arra koncentráltam, hogy megoldjuk az ő problémáit, teljesen megfeledkeztem a magaméról, így mondhatjuk, hogy kapóra jöttünk egymásnak. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és együtt vészeljük át az élet viharait, akár a legjobb a barátok!”
9. „Csingiling mentett cica, és állandóan mellettem volt, amíg veserákkal kezeltek. Évekkel később is ugyanolyan odaadóan támogat engem, én pedig egyre jobban állok a rákkal való küzdelemben!”
10. „Asszisztensként dolgozom egy állatkórházban, ahova Hermionét is behozták, hogy elaltassuk a testvéreivel együtt. Csupán néhány órája jöhettek világra, jéghidegek és farkaséhesek voltak, én pedig egy pillanatig sem mérlegeltem, azonnal tudtam, hogy örökbe kell fogadnom őket. A kicsik egészen rendbejöttek, de Hermione sajnos megbetegedett, viszont nálam jó kezekben volt, elvégre „nővérke” vagyok, így pontosan tudtam, hogy milyen kezelésekre van szüksége.
Aztán fordult a kocka, és én lettem beteg, Hermione pedig előlépett „nővérkévé”. A gyógyulásom ideje alatt végig mellettem volt. Tudta, hogy esténként rosszabbul érzem magam, ezért mindig odabújt hozzám, dorombolt, és a kezemhez érintette a kis mancsát.
Ő az én lelki társam. Kölcsönösen szükségünk volt egymásra életünk legnehezebb szakaszában, így hálás lehetek, hogy összehozott minket a sors!”
És ez csak néhány személyes történet volt azok közül, amiket a hálás gazdiktól kaptunk. Mind megerősítik a francia költő, Jean Cocteau szavait:
„A macska maga a megtestesült lélek.”
Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, akkor érdemes feliratkoznod!