Ismerd el, te is könnyebben kiszúrsz egy vörös cicát, igaz? Nem csoda, hiszen sokkal feltűnőbbek, mint a többi macska, még akkor is, ha épp egy bokor mögött rejtőznek. Persze nem érdemes egy cicát a színe alapján megítélni, a vörös macskákat mégis sokszor éri hátrányos megkülönböztetés, ezért összegyűjtöttünk 12 különleges tulajdonságot, amitől bárkinek megváltozna a véleménye róluk!
Tudtad, hogy az összes vörös cica egyben cirmos is? Csodálatos kombináció!
Egy hasonló keresztény legenda szerint egyszer, amikor Máriának gondot okozott a kis Jézus elcsitítása, egy vörös cirmos cica sietett a segítségére. Felugrott a jászolba, odabújt Jézus mellé, és elkezdett dorombolni. A zümmögő altatódal hatására a kisbaba végre abbahagyta a sírást, és álomba szenderült, Mária pedig olyan hálás volt, hogy megjelölte a cica homlokát egy „M” betűvel, így mindenki tudni fogja, amíg világ a világ, hogy egyszer egy macska nyugtatta meg a kis Jézust.
Persze manapság már nem hagyjuk, hogy a cicák kisbabákkal aludjanak, mivel számos kockázatot rejt magában a dolog, és sokkal tudatosabban kerüljük a veszélyes helyzeteket.
A „vörös gén”, amely a különleges, narancsos színt okozza az X-kromoszómában található meg. A nőstény macskák két X-kromoszómával rendelkeznek, tehát ahhoz, hogy az ő esetükben is kialakuljon a vörös szín, mindegyik szülőtől kell örökölniük egy-egy másolatot, míg a kandúroknál csak egy másolatra van szükség az X-kromoszómából, amelyet az anyukájuktól örökölnek. Ezért van az, hogy körülbelül háromszor annyi vörös kandúrral találkozhatunk, mint nősténnyel. Ha mindkét szülő vörös, akkor az összes kölyök vörös lesz az alomban.
Ha volt már vörös cicád, akkor biztos neked is feltűnt már a dolog! Nem véletlen hasonlítják őket tigrisekhez, főleg ha a jellegzetes bunda mellé elegancia, titokzatosság és kecsesség is társul.
Tudtad, hogy a vörös cicák nagyobb eséllyel szeplősödnek? A szeplők, vagyis az apró fekete pöttyök fiatalon (1-2 éves korban) jelennek meg az ajkak és az orr körül, ahol már ritkább a szőrzet.
Minden vörös cica cirmos, de nem minden cirmos cica vörös! Ha közelebbről megnézel egy vörös macskát, te magad is felfedezheted a cirmosokra jellemző alakzatokat: foltok, örvények és csíkok. Ám ezek ugyanúgy megtalálhatók a krémszínű, az ezüst és a sárgás cirmosoknál is. A cirmosok népszerűségét jól mutatja, hogy jóval hamarabb találnak gazdira (a vörösök is), mint a fekete cicák, pedig ők is ugyanolyan aranyosak.
Vörös cicák számtalanszor szerepeltek már filmekben is! Ott van például Csámpás, aki Hermione macskája volt a Harry Potterben, de a Men in Blackben is láthatunk vörös cicát, illetve az „Álom luxuskivitelben” című klasszikusban is fontos szerephez jut egy. És persze ne feledkezzünk meg Garfieldról sem, akit a ’70-es évek második felében ismerhetett meg a közönség!
Nincs olyan macskafajta, amely csak vörös színben létezne, de vannak olyanok, amelyek vörösben is előfordulnak:
Sokan azt gondolják, hogy a vörös cicák temperamentumosak, de a viselkedésük inkább a fajtájukból, a szüleiktől és a tapasztalataikból fakad, mintsem a színükből. Sőt, a legtöbb vörös macska kiegyensúlyozottabb, szeretetteljesebb és barátságosabb, mint a házi macskák zöme, de természetesen ez egyedenként változhat.
11. Igazi haspókok!
A méltán híres Garfield is jól példázza, hogy a vörös cicák mennyire szeretik a hasukat. Azonban gazdiként oda kell figyelni arra, hogy kedvencünk mennyit eszik, különben túlsúlyos lesz, ami számos egészségügyi problémához vezethet.
Ráadásul rögtön kettő! Az első alkalom az évben, amikor ünnepelhetjük a vörös cicákat (is) a Nemzetközi Macskanap augusztus 8-án, de szeptember 1-je kifejezetten csak a vörös cicákról szól.
Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, akkor érdemes feliratkoznod!