FELIWAY Blog

8 tipp cicagazdiknak, a járvány korlátozások feloldásának idejére!

Written by FELIWAY | May 21, 2020 4:25:32 PM

A járvány miatti korlátozások és bezártság új kihívások elé állított minket, amelyekre még csak felkészülni sem volt túl sok időnk. Bármilyen változás – főleg, ha nincs uralmunk felette – megterhelő lehet, ez a cicákra pedig különösen igaz. Éppen ezért kérdeztük meg Elizabeth Waring-ot, az International Cat Care szakértőjét, hogy milyen tanácsai lennének a cicagazdik számára az újrakezdéssel járó változásokat illetően, és adott is néhány hasznos tippet!

A napirend változása gyakran szorongást vált ki a cicákból

Először is fontos felismerned, hogyha több időt töltesz otthon, azzal felborítod kedvenced napirendjét, ez pedig stresszt válthat ki belőle. A cicák viszont nem szeretik világgá kürtölni, ha valami épp nincs rendben, ezért olyan viselkedésbeli változásokra kell figyelned, mint a bujkálás, sokkal több lakáson kívül töltött idő, elzárkózás a gazdival való érintkezéstől, fokozott nyávogás, odakapás vagy támadás, de olyan szokásbeli változásokra is ügyelned kell, mint az evés, tisztálkodás, ürítés vagy játék. Persze ezeknek a változásoknak a hátterében fájdalom vagy más egészségügyi probléma is állhat, amelyeket szintén okozhat vagy súlyosbíthat a stressz, ezért mindig érdemes egyeztetned az állatorvosoddal.

Ahány cica, annyi egyéniség, így az is egyedfüggő, hogy melyik állat hogyan képes megbirkózni a változásokkal. Míg egyes cicáknak valóságos küzdelem, másoknak meg sem kottyan, ha alkalmazkodni kell. Egyesek kevésbé vágynak rá, míg más cicák jobban igénylik a figyelmünket, és pozitív élményként élik meg, hogy a gazdi többet van otthon. Persze a kis kedvencek könnyen kizökkenthetnek minket a munkából, és elérhetik azt, hogy foglalkozzunk, játsszunk velük, simogassuk vagy finom falatokkal kényeztessük őket, mindebből pedig azt a következtetést vonják le, hogy a „figyelemelterelésért” még jutalom is jár.

Így segíthetsz kedvenceden

A fentiek alapján világossá vált, hogy milyen sokféleképpen reagálhat cicád a változásokra, így az is világos, hogy fel kell készülnöd a korlátozások elhúzódására, és feloldására, így a rendes kerékvágásba való visszatérésre is, amely szintén hatalmas változást jelent. Az alábbi tanácsokat érdemes tehát megfogadnod:

1. Biztosíts búvóhelyet, és mászófelületet:

Amikor a cicák valamilyen stresszhelyzettel szembesülnek, gyakran választják a visszavonulást és bujkálást olyan helyeken, amelyeket biztonságosnak ítélnek meg. Ezek gyakran a lakás egy magasabb pontján vannak, ahonnan kedvencünk belátja az egész terepet, és minden fenyegető tényezőt megfigyelhet, mint például gyerekek vagy másik háziállat. Éppen ezért érdemes alacsonyan és magasabban fekvő búvóhelyeket biztosítanod a cicád számára, hogy legyen választása, és ő maga dönthesse el, hogy hol érzi magát biztonságban. Ha több cicád is van, akkor győződj meg arról, hogy mindenkinek van elég búvóhely, amely ideális esetben a lakás egy nyugodt pontján helyezkedik el. Át kell gondolnod, hogy hol a legalkalmasabb, de a szekrény tetején, az ágy alatt, egy oldalára dőlt kartondobozban, vagy egy több szintes mászókán biztosan akad némi biztonságérzetet keltő hely.

2. Adj teret és időt:

Ha a cicád úgy döntött, hogy inkább elvonulna és pihenne egyet valahol, akkor inkább ne zavard! A macskák amúgy is átalusszák a nap nagy részét, ezért főként a gyerekek számára lehet nagy a kísértés, hogy piszkálják az alvó kis szőrgombócot, de mindenképpen meg kell nekik tanítanod, hogy mindig a cicának kell kezdeményeznie, és hagyni kell pihenni annyit, amennyit csak akar!

3. Állandó környezet és kiszámítható napirend:

  • Míg mi, emberek felfogjuk, hogy miért van szükség a változásokra, addig a cicáknak fogalmuk sincs, hogy mi zajlik körülöttük. Éppen ezért amennyire csak lehetséges, törekedned kell arra, hogy a cicád számára minden a normális mederben folyjon! A bevett napi rutin segít kedvencednek megjósolni, hogy mikor várhatóak a nap számára legfontosabb eseményei, mint az etetés vagy a játék, és kiszámíthatóvá válnak a lármásabb és nyugodtabb periódusok is.
  • Persze a kijárási korlátozások miatt kapva kaphatnál a lehetőségen, hogy csinosítgasd a lakást, de mégis azt tanácsolnánk, hogy kerüld a drasztikus átalakításokat, és inkább csak apránként haladj! Egyszerre csak egy szobára fókuszálj, és vedd figyelembe, hogy kedvenced számára a munkálatokkal járó zaj és szagok kifejezetten zavaróak lehetnek, hiszen mind a hallása, mind a szaglása igencsak kifinomult!
  • Ha pedig tudomásodra jut, hogy mikor állhat vissza a korábban megszokott menetrend, gondolkodj előre azon, hogy az milyen hatással lesz majd kedvenced napirendjére, és törekedj a fokozatos átállásra!

4. Fő a következetesség a kapcsolattartásban is:

  • Mindig várd meg, hogy a cicád közelítsen feléd, és ne erőltesd magadra a figyelmét! Szólítsd a nevén és nyújtsd felé a kezed, hogy hozzád dörgölőzhessen! Ezeket a kis foglalkozásokat jobb, ha rövidre fogod, így érdemes tartani magad a három másodperces szabályhoz! Ha letelt a három másodperc húzd vissza a kezed, és csak akkor simogasd meg a cicád, ha újra közeledik feléd!
  • A simogatás során olyan helyekre fókuszálj, ahol biztosan élvezettel fogadja majd a cicád. Ilyen terület az áll környéke, illetve a pofija, de a hasát, a hátát, a lábfejét és a farkát érdemes elkerülnöd! Továbbá tartózkodj attól, hogy felemeld vagy magadhoz szorítsd kedvencedet, hiszen ezektől könnyen megijedhet, és elveheted a kedvét attól, hogy a jövőben is közelítsen feléd!
  • Figyelj cicád jelzéseire! Ha azt veszed észre, hogy kedvenced dorombol, és hozzád dörgöli a pofiját, illetve fent tartja a farkát, akkor bizonyára élvezi a figyelmedet! Viszont ha hátralapítja a füleit, felborzolja a szőrét, idegesen mozgatja a farkát vagy csapkod vele, illetve a kezedhez kap, akkor jobb, ha békén hagyod és eltávolodsz tőle! Soha ne büntesd kedvencedet, hiszen attól csak még idegesebb lesz!
  • Emlékezz vissza arra, hogy a járvány előtt hogyan foglalkoztál a cicáddal, és próbáld meg ahhoz tartani magad, hiszen könnyen hozzászokhat ahhoz, hogy bármikor számíthat a közelségedre és figyelmedre, ami hátrányosan fogja érinteni, ha vissza kell majd menned dolgozni!
  • Ha kedvenced feltűnően élvezi, hogy többet vagy otthon, és állandóan keresi a társaságodat, akkor biztosíts neki fekhelyet az otthoni munkaállomásod közelében!

Íme egy példa a cicabarát munkaállomásra
©Elizabeth Waring

 

5. Tanítsd meg a gyerekeknek, hogyan kell bánni a cicával:

Itt a legjobb alkalom, hogy elmagyarázd a gyermekeidnek, hogy hogyan kell viselkedni egy cicával! Mondd el nekik például, hogy sosem szabad zavarni, ha a rejtekhelyén pihen! Szerezz be macskapeca jellegű játékokat, hogy a gyerekek érintés nélkül is játszhassanak szőrös kis barátjukkal! Erre azért van szükség, mert a legtöbb macska számára a gyerekek érintése inkább ijesztő és durva, mint barátságos.

6. Biztosíts mindent, amire a cicádnak szüksége lehet:

Mivel otthonról dolgoztok, és otthon van a család, a lakás hirtelen sokkal nyüzsgőbb lett! Olyan helyiségek, ahol eddig napközben csend és nyugalom honolt, most zajosak és forgalmasak, ezért érdemes átgondolnod, hogy a cicád szükségletei ilyen körülmények között is maradéktalanul kielégíthetők-e. Ha az etető- és itatótál, az alomtálca, a fekhely és a kaparófa a jelenlegi körülmények között nincs jó helyen kedvenced számára, akkor érdemes őket áthelyezni egy nyugodtabb, könnyebben hozzáférhető helyre! Ha több cicád van, akkor figyelj oda arra, hogy minden szükséges felszerelésből eggyel több legyen, mint ahány macska van a háznál! Amennyiben kedvenced hozzá van szokva ahhoz, hogy ki-be járkál a házból, ellenőrizd le, hogy ezt most is könnyen meg tudja-e tenni! Ha a szabadba jelenleg csak egy nyüzsgő, forgalmas út vezet, akkor próbálj meg alternatív, nyugodtabb útvonalat biztosítani cicád számára!

7. Legyen a játéknak is meghatározott ideje:

A játék kiemelt szerepet tölt be a cicák életében, és segít enyhíteni a stresszt. Próbáld meg a közös játékot mindig ugyanakkorra időzíteni a nap folyamán, például munka vagy az otthoni suli utánra! Ha a játéknak is megvan a maga ideje, akkor kedvenced kisebb eséllyel fog piszkálni munka közben! A fentebb említett macskapeca jellegű játékok nemcsak a gyerekek számára lehetnek hasznosak, hanem akkor is, ha nincs szabad kezed, hogy foglalkozz a cicáddal! Ráadásul kedvenced remekül gyakorolhatja rajta a vadászatot! A közös játékot oszd fel rövidebb szakaszokra, mivel leginkább ez hasonlít arra, ahogy a cicák a természetben vadásznak! Közben váltogathatod a játékokat is, hogy fenntartsd kedvenced figyelmét!

8. Tedd még érdekesebbé a környezetet:

Szerezz be játékos etetőket, kartondobozokat, fül nélküli papírtáskákat, hogy a cicád egyedül is elfoglalhassa magát! Így nem feltétlen lesz szüksége rád, ha unatkozik. A játékos etetők agytornának sem utolsók, de először érdemes az egyszerűbbekkel próbálkozni! A jutalomfalatok extra motivációt jelenthetnek cicád számára, de oda kell figyelned arra, hogy nehogy túletesd, így a jutalomfalatok miatt akár csökkentheted is napi fejadagját etetéskor! Ha cicád ragaszkodik a száraz tápjához, azt is nyugodtan használhatod a játékhoz! Ha pedig vége a korlátozásoknak, akkor is hagyd elő kedvencednek ezeket a játékokat, hogy akkor se unatkozzon, ha újra többet lesz egyedül!

Ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a FELIWAY blogra!

Ha pedig megosztanál velünk valamit, vagy kérdésed lenne, akkor keresd fel a Feliway Hungary Facebook-oldalt!