Feltűnt már, hogy nem te vagy a főnök a saját otthonodban? Csak nem egy macska lett a főmufti? Egy vérbeli „Don Gatto”?
A dolgok bizonyára akkor csúszhattak ki a kezeid közül, amikor befogadtad kedvencedet, és csak arra kezdtél figyelni, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsd meg a számára!
Érdekes, hogy a nagy befolyással bíró személyekre azt mondjuk, „nagykutya”. Pedig elnézve a cicákat, találóbb lenne, ha „nagymacskáknak” hívnánk őket, nemde? Ha kétségeid lennének efelől, akkor az alábbi lista majd meggyőz arról, hogy te is egy macska befolyása alá kerültél!
Ugye a te cicádnak is több kedvenc helye van a lakásban, ahová elvonulhat pihenni? Az egyik azért jó, mert kényelmes, a másik azért, mert odasüt a nap, a harmadik pedig minden körülmények között biztonságot nyújt. Te pedig mindent megteszel, hogy a cicád elégedett legyen velük:
Persze természetes és szükséges is, hogy gazdiként mindent megtegyél azért, hogy kényelmessé és macskabaráttá tedd a lakást cicád számára. Figyeld meg, hová telepszik le magától, hova jár vissza rendszeresen, és alakíts ki ott kényelmes, biztonságos fészket, de ha olyan helyet szemel ki, amit nem szeretnél, hogy birtokba vegyen, nyugodtan ajánlj fel helyette egy másikat, és tereld oda!
Senki sem szereti, ha nézik, miközben a dolgát végzi, és ezzel a cicák sincsenek másképp. Már a házi macskák ősei, az afrikai vadmacskák is diszkréten kezelték a témát, ráadásul a „végterméket” még el is ásták, hogy a nagyobb ragadozók ne akadhassanak a nyomukra. Ha cicádnak szabad kijárása van a házból, bizonyára neki is van egy kedvenc szabadtéri vécéje, de mi a helyzet a lakáson belül?
Kijárás ide, kijárás oda, elképzelhető, hogy kedvenced mégis inkább odabent a házban szeret könnyíteni magán, ezért biztos megtaláltad már a tökéletes helyet az alomtálcának, igaz? A mosógép és a porszívó hangjától összerezzen, ezért a lehető legritkábban használod őket, a lényeg, hogy a cicád békében és nyugalommal végezhesse a dolgát…
Ilyen túlzásokba sem kell esned, a lényeg, hogy olyan helyet találj a macskavécének, ami a lehető legtávolabb van a zajos háztartási gépektől, és a lakás forgalmasabb „közlekedési csomópontjaitól”!
Te is otthonról, home office-ban dolgozol? Na, és a cicád mit szól ehhez?
Csak nem hagyod, hogy rátelepedjen a laptopdra, miközben dolgoznod kellene? Hogy kitakarjon a kamera előtt a videós megbeszélések alatt? Nem egyszerű a helyzet, ha a munkára kellene koncentrálnod, de közben ott egy édes kis cica, aki a szeretetedre és a figyelmedre vágyik, de szerencsére az alábbi tanácsokat figyelembe véve te is összehangolhatod a macskatartást az otthoni munkavégzéssel.
A kialakult napi rutin az egyik legfontosabb dolog a macskák számára. Ki nem állhatják a változásokat, ha nem tudják, hogy mire számítsanak a nap folyamán. Ráadásul ősi ösztönök hajtják őket, a Nappal együtt kelnek, alkonyatkor pedig „vadász üzemmódba” kapcsolnak, és az otthonuk többi lakójától is elvárják, hogy alkalmazkodjanak ehhez.
De tényleg muszáj neked is felébredned az első madárfüttyszóra? És fennmaradni éjszaka addig, amíg kedvenced úgy nem dönt, hogy elég volt a portyázásból? Szerencsére nem csak a cicádnak van beleszólása a napirend alakulásába! Ha tartod az etetések időpontját, ha minden nap ugyanabban az időpontban mész el otthonról, és jössz haza, ha rendszeresen játszol vele az esti órákban, és ugyanakkor fekszel le aludni, akkor biztos lehetsz benne, hogy kedvenced is elégedett lesz az általad diktált, közös rutinnal!
Ha azonban mégis muszáj változtatni a napirenden, akkor törekedj a fokozatosságra, és az átmeneti időszakban használj FELIWAY Classic Párologtatót abban a helyiségben, ahol a cicád a legtöbb idejét tölti. A készülék olyan macskaferomonokat bocsát ki, amelyek hatására kedvenced könnyebben elviseli a változásokat, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz.
Mi emberek, időnként elkezdünk vágyni arra, hogy változtassunk valamin az életünkben, hogy új ingerek érjenek minket. A macskák viszont frászt kapnak a változásoktól. Na de érdemes ezért meghagyni a régi, elhasznált bútorokat? Halogatni a tisztasági festést, lemondani az ünnepi díszítésről és a vendégek meghívásáról? Ha elég időt hagysz a cicádnak az alkalmazkodáshoz, ha hozzászoktatod a látogatók jelenlétéhez, akkor nem kell ilyen áldozatokat hoznod! A lényeg a fokozatosság, és hogy mindig legyen egy biztos rejtekhelye kedvencednek, ahová félrevonulhat a megpróbáltatások elől!
Beszélsz a cicádhoz, ő visszanyávog, te pedig elégedetten nyugtázhatod, hogy teljesen megértitek egymást. De biztos így van ez?
A macskák kommunikációjának csupán egy részét teszi ki a nyávogás, aminek többféle jelentése is lehet, de leggyakrabban akkor találkozhatunk vele, ha kedvencünk éhes vagy üdvözölni szeretne minket.
Másik fontos eszközük a feromonokkal való kommunikáció, amit mi emberek, sose fogunk megérteni igazán, de van még valami, amiből viszont sok minden kiolvashatunk kedvencünk hangulatával kapcsolatban.
Ez pedig a testbeszéd. A farok pozíciója, a fülek állása, a pislogás és dagasztás mind olyan jelek, amiből következtethetsz arra, hogy mit is szeretne tőled a cicád.
Nem szereti a hordozót, ezért inkább nem viszed állatorvoshoz a cicádat? A bútorokat kaparássza, de úgy érzed, nem tehetsz semmi ez ellen? Valóban úgy tűnhet, hogy egy macskát nem lehet megnevelni, de az igazság az, hogy egy kis türelemmel és fokozatosságra való törekvéssel látványos fejlődés érhető el!
A nevelésnél a lényeg, hogy kedvenced tempójában haladjatok, és hogy elcsípd azokat a pillanatokat, amikor a legfogékonyabb arra, amit tanítanál neki! Persze a következetes jutalmazás is elengedhetetlen. Ha mindent jól csinálsz, akkor egyszer csak azt veszed majd észre, hogy cicád a kaparófáján koptatja a karmait, hogy magától bemászik a hordozóba és sokkal jobban viseli a vendégeket.
A macskák nevelésével kapcsolatos további tanácsainkat ebben a bejegyzésben gyűjtöttük össze.
Tudtad, hogy az idők során a macskák kifejlesztették a tökéletes hangsort, amellyel befolyásolhatnak minket, hogy megetessük őket?
Mint minden gazdi, bizonyára te is a legjobb, legfinomabb eledelt szeretnéd biztosítani a cicád számára, mindemellett jutifalikkal is elhalmozod, ha már olyan aranyosan nyávog és kerek bociszemekkel néz rád, de ne dőlj be a trükknek! Lehet, hogy kedvenced kitapasztalta, hogy hogyan csalhat ki több és több finom falatot a gazditól, de ha etetésről van szó, akkor inkább az állatorvosod tanácsaira hallgass, és ne a cicád igéző tekintetére!
Jó, ha a cicád úgy érezheti, hogy számíthat rád, hogy melletted biztonságban van, és boldog, egészséges életet biztosítasz neki. De ne hagyd, hogy teljesen átvegye az irányítást az életed felett!
Semmi szükség arra, hogy lemondj a nyaralásokról vagy a hétvégi szórakozásról azért, mert ügyelned kell a kedvencedre. Hidd el, hogy megfelelő előkészületekkel és az igényeit, az életkorát figyelembe véve akár hosszabb időre is egyedül hagyhatod. A FELIWAY Classic Párologtató pedig mindig ott lesz, hogy békés, nyugodt és biztonságos légkört teremtsen a cicád számára akkor is, ha te épp házon kívül vagy!
A FELIWAY termékeket megtalálod az állatorvosodnál, az állatpatikákban, illetve az alábbi webshopokban:
Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, akkor érdemes feliratkoznod!