Szeretnél feliratkozni a blogunkra?

Álmodnak a cicák? Miért alszanak egyáltalán olyan sokat?

Nagy általánosságban elmondható, hogy a cicák körülbelül 20 órát töltenek alvással egy nap! Ez elég sok lustizás, igaz? Az emberekhez hasonlóan a cicáknak is szükségük van a pihenés nyújtotta regenerálódásra, ráadásul ők egész nap fára másznak, kerítéseken ugrálnak, és prédát üldöznek a szabadban! 

Ez állhat a sok alvás hátterében 

Végső soron így lesznek éberebbek 

A cicák akár többször is lepihenhetnek egy nap, ezek a szundik pedig átlagosan 15-30 percig tartanak. Hozzánk hasonlóan az alvás segítségével csökkentik a felgyülemlett stressz mértékét, mindeközben pozitív változások állnak be az emlékezetükért felelős agyi területeken, ráadásul hosszútávon éberebbek is lesznek a szieszták által.  

Szürkületkor aktívak 

Az őseikhez hasonlóan a cicák hajnalban, illetve alkonyatkor a legaktívabbak. Ezért is fordulhat elő, hogy felébresztenek minket kora reggel, vagy nem hagynak békén éjszaka. Amikor mi már lefekvéshez készülődnénk, össze-vissza pattognak a lakásban, mint egy nikkelbolha. Ismerős? Ez is az ösztöneik miatt van, hiszen ha még mindig a vadonban élnének, épp ezekben az órákban portyáznának.  

2-Dec-17-2021-01-47-16-74-PMÉjjeli baglyok 

A házimacskák nagy része már hozzászokott az ember napirendjéhez, így a pihenési szokásainkat nagyjából már magukévá tették, tehát a mélyalvási fázisaik is éjszaka mennek végbe. Vannak azonban olyan cicák, akik igazi bagolytípusok, és az éj leple alatt szeretnek őrjáratozni a területükön. Őket aztán gyakran kaphatjuk ásítozáson a nap folyamán… 

Lehet, hogy a stressz az oka… 

A feszültség egyik jele lehet, ha a cicád többet alszik a megszokottnál, hiszen ez is egy módja annak, hogy megbirkózzon a felgyülemlett stresszel. A macskák utálják a változást, tehát kikészülhetnek a napirendjük felborulásától, a lakás átrendezésétől vagy akár a vendégektől is. Első lépésként tehát meg kell határoznod, hogy mi az, ami aggasztja a cicádat, és lehetőleg ki kell iktatnod a stressztényezőket. A FELIWAY Classic Párologtató használata is sokat segíthet abban, hogy kedvenced kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb legyen akár a kihívásokkal teli időszakokban is. 

…vagy az unalom 

Ha egy cica élete túlságosan ingerszegény, akkor könnyen lehet, hogy unalmában inkább alvással üti el az időt. A következőkre érdemes odafigyelned: 

  • Szakíts időt napi rendszerességgel a közös játékra! 
  • Biztosíts a cicád számára több játékot is! Nem kell drága holmikra gondolnod, hiszen kedvenced ugyanolyan jól el fog szórakozni egy kartondobozzal vagy vécépapír-gurigával is! 
  • Tegyél kaparófákat azokra a helyekre, ahol cicád karmolászni szeret a lakásban! Így nem csak a „manikűrt” végezheti el, de alaposan kinyújtóztathatja elgémberedett tagjait egy-egy szundi után. Nem mellesleg a bútoraid is épségben megússzák a mutatványt! 
  • Legyen több fekhelye és búvóhelye is, illetve legyen hova felmásznia! Mindez különösen akkor fontos, ha sokan éltek egy háztartásban, és több háziállatod is van. 
  • Biztosíts a számára szabad kijárást a kertbe, vagy legalább egy ablakpárkányt, ahonnan kémlelheti a külvilágot! 

3-Dec-17-2021-01-47-17-08-PMBetegségre is utalhat 

Ha azt veszed észre, hogy cicád jóval többet alszik a megszokottnál, akkor nem árt, ha elviszed egy állatorvosi kivizsgálásra, hátha valamilyen egészségügyi probléma áll a háttérben! 

Az életkor is számít 

Az évek múlásával a cicák alvási szokásai is megváltoznak. Kölyökként még rengeteget alszanak, hiszen növekedésben vannak és a világ felfedezése is sok energiát vesz igénybe. Aztán fiatal macskaként már jóval aktívabbak és játékosabbak, de azért továbbra is észben tartják, hogy mennyire fontos a pihenés. Idős korban viszont már sokkal nehezebben töltik újra az elemeiket, és megint több alvásra lesz szükségük.  

És mi a helyzet az álmokkal? 

Ha azt látod a cicádon alvás közben, hogy meg-megrándulnak a mancsai, mozgatja a farkát, esetleg még „motyog” is, akkor biztos lehetsz benne, hogy épp álmodik valamit! Lehet, hogy valamelyik aznapi élményét éli újra, de a lényeg az, hogy ez egy teljesen természetes jelenség! 

4-4A cicák alvási ciklusai 

A macskák alvásának három fázisa van:

  • Könnyed alvási fázis: Ebben a fázisban a macskák nyugalmi állapotban vannak, ám könnyen megbolygathatók. Még ha úgy is tűnik, hogy alszanak, valójában készen állnak reagálni a legkisebb zajra is! 
  • REM vagy gyors szemmozgás fázis: Az emberekhez hasonlóan a cicák is ebben a fázisban dolgozzák fel a nap eseményeit. Az agyuk nagyjából olyan aktivitást mutat, mintha ébren lennének, ráadásul a testük sem teljesen mozdulatlan, hiszen előfordulhat, hogy megrándul a mancsuk, futást imitálnak vagy a csukott szemhéjuk mögött mozog a szemük!

    A cicáknál a REM fázis az alvásuk akár 60%-át is kiteheti, ami háromszor több, mint az emberek esetében. Körülbelül egy-egy alvási periódus 20. percénél jelentkezik, és 2-3 percig tart.

5-1

  • Non-REM fázis: Ez a fázis különösen fontos a cicák számára, ugyanis ilyenkor építik az izmaikat és a csontjaikat, az idősebb cicák pedig ebben a szakaszban regenerálódhatnak, ráadásul az immunrendszer is ekkor erősödik. A kiscicáknak még több Non-REM fázisuk van alvás közben, majd a kor előrehaladtával folyamatosan csökken a számuk.   

Fontos megjegyezni, hogy nem érdemes felébresztened a cicádat a REM fázisban, még akkor sem, ha úgy látod, hogy épp rosszat álmodik, hiszen ezzel csak kibillentenéd az egyensúlyából, és összezavarod az alvási ciklusait! Ehelyett inkább csempéssz minél több vidámságot a napjaiba, így nagyobb eséllyel lesznek csodás álmai! 

FELIWAY termékeket megtalálod az állatorvosodnál, az állatpatikákban, illetve az alábbi webshopokban: 

Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, akkor érdemes feliratkoznod! 

 

Mondd el a véleményed!

Szeretnél feliratkozni a blogunkra?