A kutyák és cicák több ezer éve élnek együtt az emberrel, bár a kutyák háziasítása jóval hamarabb elkezdődött. Ezen kívül alapvető eltérések vannak a két állat biológiai tulajdonságai és viselkedése között is, ami természetesen hatással van az emberrel való kapcsolatukra.
Egyszerűen összefoglalva a kutyák egy falkaállattól, a farkastól származnak, ezért összetett társas kapcsolatokat alakítanak ki más kutyákkal és az emberrel is. Ebből fakadóan hűségesek, és figyelmesen monitorozzák gazdájukat, illetve a fajtársaikat.
Ezzel szemben a cicák az észak-afrikai vadmacskából fejlődtek ki, amely alapvetően magányos életmódot folytat a vadonban. Bár a háziasítás több mint 10 000 éve megtörtént, az általános vélekedés szerint a macskák manapság is önálló, az embertől kevésbé függő állatok.
De tényleg ez a helyzet, vagy csupán félreértésről van szó?
A fent említett vélekedés, miszerint a macskák kapcsolata az emberrel kevésbé összetett, illetve lazább kötelék fűzi őket hozzánk, egy friss tanulmány által erősen megkérdőjelezhetővé vált, ami egy gazdi számára talán nem is olyan meglepő. A hagyományos felfogás a macska-ember kapcsolatról téves feltételezésen alapulhat.
Kristyn Vitale és kollégái, akik az Oregon Állami Egyetem munkatársai a gazdik és cicák közötti kötődést próbálták vizsgálni, amihez egy olyan módszert hívtak segítségül, amelyet gyakran alkalmaznak csecsemő-szülő és kutya-gazdi relációban, illetve főemlősök esetében is. A „Biztos Pont Teszt” azon az elképzelésen alapul, hogy a szülőnek kisgyermeke számára mindig biztos pontot kellene jelentenie, miközben megismeri az őt körülvevő világot. Így nagyobb önbizalommal és biztonsággal tapasztalhat meg új dolgokat annak tudatában, hogy valaki vigyáz rá.
Az amerikai kutatás a következőképp nézett ki: gazdik és felnőtt, illetve kölyök cicáik együtt léptek be egy számukra ismeretlen helyiségbe, ahol a padlóra volt helyezve három játék. Ezektől egy méterre foglalt helyet a gazdi, aki csak akkor léphetett kapcsolatba kedvencével, ha az a játékok által kijelölt egyméteres körön belül megközelítette. Máskülönben tétlenül kellett figyelnie.
Két perc múltán a gazdi elhagyta a szobát, a cica pedig egyedül maradt további két percre. Ezután gazdija visszatért, és visszaült két percre ugyanoda, ahová korábban.
A 70 három- és nyolchónapos kiscica 64%-a biztonságosan kötődött a gazdijához, a maradék 36% döntő többsége (84%) bizonytalan-ambivalens kötődési mintákat mutatott a kutatás során.
Érdekes, hogy ez az arány azután sem változott meg látványosan, hogy néhány cica hathetes szocializációs tréningen vett részt a tesztet követően. Harmincnyolc felnőtt macska is átesett ugyanezen a teszten, az eredmény pedig az ő esetükben is hasonlóan alakult, ahogy az alábbi ábra is mutatja:
Nem meglepő, hogy a fenti módszerből, a szakkifejezésekből és az eredményekből valaki számára nem egyértelmű, hogy mire jutott a kutatás. A szerzők szerint egyszerűen úgy foglalhatnánk össze a tanulmány eredményét, hogy semmi szokatlant nem találtak a kapcsolatkeresést, az elválasztáskor fellépő stresszt és a viszontlátást illetően.
A vizsgált macskák által mutatott viselkedés ugyanúgy előfordul más állatoknál és az embernél is, ráadásul a cicák körülbelül kétharmada mutatott biztonságos kötődési mintázatokat, ami hasonló arány a korábban kutyáknál tapasztaltakhoz. Érdekes, hogy a gazdihoz való kötődés a kölyökkortól a felnőttkorig szinte változatlan marad.
Utóbbi azt jelenti, hogy a fiatal korban kialakult kötelék a gazdi irányába legalább részben genetikai okokra, azaz örökölt tényezőkre vezethető vissza.
Érdemes elolvasni az egész tanulmányt is, amely bár teljes mértékben és összetettségében nem tárja fel a cica-gazdi kapcsolatot, mégis érdekes látni, milyen szoros kötődés alakul ki a macskákban már egészen fiatal korban.
Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg az ismerőseiddel, illetve iratkozz fel, hogy ne maradj le a további cicás érdekességekről!