Tudjuk, hogy a FELIWAY FRIENDS és FELIWAY CLASSIC párologtatót használó gazdiknak fontos kérdéseik vannak a FELIWAY termékek működéséről, hiszen a legjobbat akarják kedvenceiknek. Éppen ezért összegyűjtöttük a leggyakoribbakat, és meg is válaszoltuk őket.
1. Ki kell húzni a Párologtatót, ha a cicám nincs a lakásban? Éjszakára hagyjam bedugva?
A legjobb, ha egyáltalán nem húzod ki a Párologtatót! A FELIWAY Párologtatónak a nap 24 órájában üzemelnie kell, hogy kedvenced minél nagyobb eséllyel érzékelhesse a Párologtató által kibocsátott, természetes „boldogság üzeneteket”, amelyektől biztonságban és komfortosan érzi magát a lakásban. Az egyetlen alkalom, amikor ki kell húznod a készüléket a konnektorból, ha már csak pár csepp marad a tartályban. Ez körülbelül négy hét folyamatos üzemelés után következik be, de érdemes időnként ellenőrizni, nehogy véletlen kifogyj a csodaszerből! :)
2. Hova csatlakoztassam a Párologtatót?
Természetesen egy konnektorba! Persze oda kell figyelni arra, hogy az aljzat fölött 120 centiméter magasságig semmi olyan akadály ne legyen, amely gátolhatja a „boldogság üzenetek” terjedését a helyiségben, hiszen a nyugtató hatást így kevésbé hatékonyan fejtené ki. A Párologtató csatlakozója az adott ország szabványaihoz van igazítva, ezért nem ajánlatos átalakítóval és más feszültséggel használni. Ne dugd be a Párologtatót hosszabbítóba vagy elosztóba, és ne használj feszültség átalakítót sem!
3. Na jó, de mégis melyik a legalkalmasabb helyiség a lakásban?
Jogos kérdés! A legjobb hely a lakásban a Párologtató számára az, ahol a kedvenced a legtöbb időt tölti. Persze gondolhatnád, hogy a folyosó a legideálisabb hely, hiszen a cica is azt használja a szobák közötti közlekedésre, de pont az a baj vele, hogy csak átmenetileg tartózkodik ott. Tehát inkább valamelyik szobában érdemes elhelyezni a FELIWAY Párologtatót.
Amennyiben FELIWAY FRIENDS Párologtatót használsz, hogy a cicáid jól kijöjjenek egymással, helyezd el a készüléket abban a szobában, ahol a legtöbbet tartózkodnak együtt! Ne felejtsd el, hogy a Párologtatót nem szabad a bútorok mögé elhelyezni, és működtesd folyamatosan, hogy a „harmónia üzeneteket” célba érjenek!
4. Van ahova nem szabad csatlakoztatni a Párologtatót, miért?
Akár csak a cicák – akikről tudjuk, milyen intelligens teremtmények – úgy a FELIWAY Párologtató sem rajong a hidegért és a huzatos helyekért. Éppen ezért jobb, ha a készüléket távol tartod a légkonditól, ventillátortól, szellőzőktől és a szagelszívótól. A macskákkal ellentétben a nyitott ajtók és ablakok nem kedvezőek a Párologtató számára, hiszen a levegőbe bocsátott „boldogság üzenetek” elillannak a lakásból ahelyett, hogy a kedvenced nyugalmát biztosítanák.
Még egyszer lássuk tehát, hova nem érdemes bedugni a FELIWAY Párologtatókat:
- Ajtó mögé
- Bútorok alá vagy mögé (például kanapé vagy polc)
- Olyan konnektorba, ami fölött nincs legalább 120 centiméternyi szabad tér
Akár csak szőrös kis babáink, a FELIWAY Párologtatók is meleget árasztanak magukból, ha hozzájuk érünk. Ez teljesen normális, és azt jelenti, hogy a készülék jól teszi a dolgát, megfelelő módon juttatja a helyiségbe a „boldogság üzeneteket”
Végezetül fontos még tudni, hogy az Utántöltőket nem szabad egyéb párologtató készülékekbe helyezni, kizárólag FELIWAY FRIENDS vagy FELIWAY CLASSIC Párologtatóval kompatibilisek!
5. A FELIWAY akkor is biztonságos, ha kisbaba van a házban?
100%-ig biztonságos! Sőt, minden embernek a lakásban korra való tekintet nélkül, ugyanis a „boldogság üzenetek” valójában olyan feromonok, amelyek kifejezetten csak a macskák számára érzékelhetők. Tehát jót tesz a cicáknak, az emberre viszont ártalmatlan és érzékelhetetlen.
6. Milyen esetekben nem használ a FELIWAY Párologtató?
Sajnos a FELIWAY Párologtatók sem oldanak meg minden problémát. A FELIWAY nem fog segíteni:
- Ha több macskád van, és nincs külön, jól hozzáférhető etető-, illetve itatótáljuk, valamint alomtálcájuk.
- Ha nem biztosítasz a cicádnak kaparófát, akkor továbbra is bútoraidon fogja élesíteni a karmait, hiszen ez természetes szükséglete.
- Ha nincs tisztán tartva az alomtálcája, a lakást fogja vécének használni.
- Ha cicád azért pisil alomtálcán kívül, bujkál sokat vagy eszik kevesebbet, mert egészségügyi problémája van, akkor nem a FELIWAY fog segíteni, hanem egy állatorvos, aki megállapítja, hogy mi a baj.
7. Melyik FELIWAY terméket válasszam a cicámnak?
Jó kérdés! A megfelelő FELIWAY kiválasztása nemcsak a cicádnak fontos, de segíthet abban is, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz.
Ha több macskád van, akik nem jönnek ki túl jól egymással, azaz kerülik egymást vagy verekednek, akkor a FELIWAY FRIENDS-re lesz szükséged. Ha csak egy cicád van, aki kaparászik vagy vizeletspriccelésre utaló nyomokat hagy a lakásban, akkor a FELIWAY CLASSIC a jó megoldás. Ugyanezek a jelek több macska esetén a cicák közötti konfliktusra utalhatnak, így megint csak a FELIWAY FRIENDS-zel érdemes rendbe hozni a dolgokat.
Ha szeretnéd megtalálni a tökéletes FELIWAY terméket, akkor töltsd ki „Mennyire boldog a macskád” elnevezésű tesztünket, amelyben praktikus tippeket és tanácsokat találsz!