Miausztok! Felícia cica vagyok, és a macskák egyik korai problémájáról fogok mesélni nektek: az alvásról.
De miért olyan fontos ez a téma? Emlékszem, hogy mi futott át az agyamon, amikor hazavittek magukhoz a gazdijaim: „Jaj, hol vagyok? Hol van az anyukám és a tesóim?”. Bár a gazdijaim mindent megtettek, hogy otthonosan érezzem magam, még egy rongyot is betettek a hordozóba, amin az anyukám illatát érezhettem, mégis túl sok volt az újdonság körülöttem, hogy teljesen meg tudjak nyugodni.
A hordozóba tett „anyaillatú” rongy sem tudta teljesen feledtetni velem, az első utazás okozta izgalmakat, hiszen korábban sohasem találkoztam még autóval, ráadásul hazaérve egy teljesen új család, új szagok, új otthon várt rám.
„Na, és hol fogok aludni?” – Tettem fel magamban a kérdést, hiszen addig mindig a testvéreimmel és az anyukámmal összebújva szundiztunk. Egy kiscicának ráadásul sok alvásra van szüksége, ezért nem mindegy, hogy gazdiként hogyan alakítjátok újdonsült kedvencetek szokásait.
A jó alvás a fejlődésünk szempontjából kulcsfontosságú, hiszen a kezdeti időszakban rengeteg újdonság és tanulnivaló vár ránk, ami sok energiát felemészt.
Éppen ezért az első napokban érdemes törekednetek az alábbiakra:
Kis cica, kis gond. Gondolhatnák a gazdik, de egy új kedvenc érkezésére alaposan fel kell készülni. Ha túl sok inger, túl sok változás éri kedvenceteket, az éjszakai alvás sem fog túl jól menni neki. Az én gazdijaim például az alábbiakra figyeltek az első napjaimban:
A kölyökcicák (a felnőttek is) az idejük nagy részét alvással töltik, és szeretik váltogatni a fekhelyeiket. Ügyeljetek arra, hogy minél több választási lehetősége legyen kedvenceteknek, például a szekrények, polcok tetején, az ágy alatt vagy egy kartondobozban.
Amikor a gazdijaim hazahoztak, először csak az egyik szobában lehettem, ahol megvolt minden, amire csak szükségem volt, beleértve az eledelt, a vizet és az alomtálcát is. Belátom, hogy bölcs döntés volt, ugyanis a sok másik helyiség teljesen összezavart volna. Valószínűleg el is tévedtem volna a lakásban…
A külön kis szobámban az egyik konnektorba bedugtak egy FELIWAY Classic Párologtatót is, amely kellemes hangulatot és biztonságos érzést teremtett nekem, így könnyebben elfogadtam a sok változást, és nyugodtabban viseltem a megpróbáltatásokat.
Azóta is az a szoba a kedvencem, ezért ott töltöm a legtöbb időmet, és valószínűleg a ti cicátok is így lesz ezzel, ha ti is hasonlóan jártok el, mint a gazdijaim.
A macskák meleg és szélvédett helyen szeretnek aludni, ahol biztonságban érezhetik magukat. Nem árt, ha a padlónál magasabban van az ágyikónk, mint az enyém, amely a nappali egyik sarkában van egy sámlin, így sokkal jobban belátom a területemet.
A fekhelyemnek viszonylag magas oldalai vannak, ami még otthonosabbá teszi. Sőt, télen a gazdim melegvizes palackot is szokott a párnám alá tenni, hogy még jobbat aludjak.
Vannak, akik megengedik a macskájuknak, hogy az ágyukban szundizzanak. Én inkább azután szeretek bebújni a gazdijaim ágyikójába, miután felkeltek, hogy anélkül élvezhessem a testük melegét, hogy rám feküdnének és a horkolásukat kelljen hallgatnom. Persze minden cica más. Ismerek olyat, aki imád a gazdijaival aludni, de olyat is, aki bőven megelégszik azzal, ha egy szobában pihenhet velük, viszont a saját fekhelyén.
A macskák krepuszkuláris állatok, azaz hajnalban és alkonyatkor a legaktívabbak. Persze néhányan szeretünk császkálni éjszaka is a sötétség leple alatt.
Ha a ti cicátok nem mehet ki éjszakára, és szeretnétek, ha hagyna titeket aludni, akkor:
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő bejegyzésemről, érdemes feliratkozni!
A FELIWAY termékeket pedig megtaláljátok az állatorvosnál, az állatpatikákban, illetve az alábbi webshopokban: