Habár a cicák a függetlenségükről híresek, azért mégis szükségük van társaságra és napirendre is! Mi tehetsz tehát, ha el kell menned otthonról? Hogyan segíthetsz kedvencednek hozzászokni az egyedülléthez, és egyáltalán meddig hagyhatod magára?
A kérdésekre a válasz sok mindentől függ: a cicád életkorától, illetve attól, hogy van-e kijárása a házból, vagy szobacicaként tartod-e.
Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy egy felnőtt cicát akár 1-2 napra is otthon lehet hagyni egyedül, ha minden szükséglete biztosított. Persze több mindent figyelembe kell venni, ezért összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Ha kedvenced még csak kiscica, és új tag a családban, akkor sokkal több odafigyelésre van szüksége! Az első 8 hétben törekedj arra, hogy ne hagyd egyedül egy óránál tovább. Egy kiscicának nem tanácsos elhagynia a házat ez idő alatt, egészen addig, amíg meg nem kapta a szükséges oltásokat!
Ha kiscicád elmúlt 4 hónapos, és otthon érzi magát a környezetében, akkor nyugodtan egyedül hagyhatod akár 4 órára is. Fél éves kora után már a 8 órás munkaidőt is elviseli nélküled, felnőttként pedig 1-2 napra is magára maradhat, ha gondoskodtál az ellátmányról, és a megfelelő körülményekről.
Ha első alkalommal tervezed egyedül hagyni kedvencedet, akármennyi idős is legyen, törekedned kell a fokozatosságra, és először csak rövid időre maradhat a saját társaságában. Ha pedig már egyedül is magabiztos, szép lassan növelheted a magányosan töltött idő hosszát.
Nagyjából ugyanazok a szabályok, ha a cicád a kinti lét szabadságát élvezi, vagy ha inkább bent érzi jól magát. De ha kinti cicád van, akkor érdemes megfontolni egy macskaajtó beszerelését, hogy szabad ki- és bejárása legyen házba!
Ha szeretnéd meghatározni, hogy mennyi ideig is hagyhatod magára a cicád, akkor tedd fel a következő kérdéseket:
Mindig győződj meg az alábbiakról:
Ha hosszabb időre elmész otthonról, akkor is gondoskodnod kell a folyamatos etetésről, és az ivóvízkészletről! Ha szerencsés vagy, megkérhetsz valakit, hogy néha nézzen rá kedvencedre, és adjon neki enni, inni.
Persze ez a lehetőség nem mindenkinek adatik meg, ezért már számos automata etető létezik, amely rendszeres időközönként adagolja az eledelt cicád számára. Így biztos lehetsz abban, hogy kedvenced nem fog éhezni.
Ne feledkezz meg a megfelelő mennyiségű vízről sem arra az időre, amíg távol vagy. Érdemes kipróbálni a macskáknak szánt itatókutak valamelyikét, hiszen a cicák szeretnek folyó vízből inni, ráadásul így mindig biztosítva lesz a kellő mennyiségű, frissen tartott víz!
A cicák a tisztaságot szeretik, ezért is tollászkodnak annyit, és persze kényesek az alomtálcájuk higiéniájára is! Ha sokáig nem mész haza, akkor érdemes több alomtálcát is kihelyezned, amelyet a cicád használatba vehet, amíg nélkülöznie kell saját bejáratú „takarítószemélyzetét”. A cicák nem szeretnek koszos vécébe piszkítani, és nem is szívesen osztozkodnak az alomtálcán, ezért legalább eggyel több macskavécét ajánlott kihelyezned, mint ahány macskád van.
Az unatkozó cica, boldogtalan cica! Nem hagyhatod, hogy kedvenced belefulladjon a magányba, ezért hosszabb távollét esetén még több szórakozási formát kell biztosítanod neki! Mászókák, interaktív játékok, trükkös etetők, kaparófa – Ezekre mind szüksége lehet kedvencednek, hogy elfoglalja magát, amíg nélkülöznie kell a társaságod.
Normál esetben cicád 2 napig is elboldogul önállóan, de ennél tovább nem tanácsos magára hagynod, hiszen kifogyhat az élelemből vagy a vízből, az alomtálcája pedig ekkorra már vállalhatatlan állapotban lehet.
Próbálj meg keríteni egy ismerőst, aki szívesen megteszi, hogy megtöri kedvenced magányát, és társaságot nyújt neki egy időre. Persze ha cicád egész nap lődörög, akkor a látogatást akkorra időzítsétek, amikor kedvenced már biztosan hazatért.
Egy cicaszitter szintén sokat segíthet abban, hogy kedvenced szükségletei folyamatosan biztosítva legyenek, és az alomtálcája mindig tiszta legyen.
Egy boldog, kiegyensúlyozott cicának nem jelenthet problémát, ha egyedül kell lennie egy ideig, persze csak akkor, ha mindene megvan.
Azonban ha a cicádon a stressz jeleit véled felfedezni, például csökken az étvágya, vagy az alomtálcán kívülre pisil, nyávog vagy rosszalkodni kezd, akkor biztos lehetsz benne, hogy több együtt töltött időre van szüksége veled.
A FELIWAY CLASSIC Párologtató segít megbirkózni kedvencednek a változás nehézségeivel, és otthonos érzést biztosít neki, amíg egyedül van a lakásban. A párologtatót abban a helyiségben kell alkalmazni, ahol kedvenced előreláthatólag a legtöbb időt fogja tölteni. Az üzembe helyezést követően a FELIWAY CLASSIC párologtató rendszeres időközönként „boldogság üzeneteket” bocsát ki magából, aminek hatására kedvenced nyugodt és kiegyensúlyozott maradhat a nehéz időkben is.